A szemlélet

Belső Hangolás

A Belső Hangolás egy nőközpontú szemlélet, amelyben a testet és a lelkiállapotot nem egymástól függetlenül nézzük. Abból indulunk ki, hogy a testi és lelki feszültségek hatással lehetnek egymásra, és a testünk jelzései sokszor arról is mesélnek, hogyan vagyunk éppen.

Arra hívlak, hogy a közös munkában ne csak a feszültségekre figyeljünk, hanem arra is, mit próbál jelezni a tested. Ebben a jóga terápiás hatásai, a masszázs és a tudatos érintés, így a feszült izmokkal történő munka, azok lazítása, illetve az én teljes figyelmem és odafordulásom, valamint a saját belső figyelmed lesznek a közös eszközeink.

Mindezt nőként, a női életút és a női ciklus sajátosságait egyaránt figyelembe véve. Hiszen más történik velünk a ciklus és életünk különböző időszakaiban is, a várandósság, a gyermekágy vagy az anyává válás során, és megint másra lehet szükségünk egy megterhelőbb életszakaszban vagy az életközépi változások idején.

Hogyan született

A Belső Hangolás nem egy kész módszer, amit valahol megtanultam. Az évek során különböző irányokból érkezett hozzám a mozgás, a masszázs, a női jóga, a testtudat, a mindfulness, az önismeret és a női életciklusokkal kapcsolatos tudás.

Egy idő után azt éreztem, hogy számomra ezek nem különálló területek. Ugyanahhoz az emberhez kapcsolódnak, ugyanabban a testben, ugyanabban az élethelyzetben. Ebből kezdett kialakulni az a szemlélet, amit ma Belső Hangolásnak nevezek.

Mit jelent

A Belső Hangolás számomra nem azt jelenti, hogy mindig egyensúlyban kell lennünk. Sokkal inkább azt, hogy újra és újra észrevehetjük, hol tartunk, mire van szükségünk, és mi az, amin érdemes változtatnunk. Ilyenkor a kérdés a hogyan: erre született meg a Belső Hangolás szemlélet.

Lehet, hogy a tested pihenést kér. Lehet, hogy túl sokat cipelsz – akár szó szerint, akár átvitt értelemben. Lehet, hogy régóta feszül valamid, keveset alszol, túl sokat vállalsz, vagy egyszerűen jó lenne egy kicsit visszatalálni saját magadhoz. Nem feltétlenül kész válaszokat keresünk, hanem megtanulunk jobban figyelni arra, ami már most is jelen van.

Miből épül fel

A közös munkában a mozgás, az érintés, a figyelem és a jelenlét különböző formákban kaphat helyet. Van, amikor a jóga kerül előtérbe, máskor a masszázs és a tudatos érintés, a beszélgetés vagy ezek kombinációja.

Nem ugyanaz az eszköz való mindenkinek és minden élethelyzetre. Ezért nem egy előre meghatározott módszerhez próbállak igazítani: abból indulunk ki, ahol éppen tartasz. Vagy amit Te választasz magadnak.

Miért más

Nem hiszek abban, hogy létezik egyetlen recept arra, hogyan kellene jól lennünk. Abban viszont igen, hogy sokat számít, ha megtanulunk közelebb kerülni a saját testünkhöz, felismerni a jelzéseinket, és ezekhez egyre tudatosabban viszonyulni.

A Belső Hangolásban ezért nem választjuk külön, hogy éppen a tested fáradt, az idegrendszered túlterhelt, vagy egyszerűen túl sok minden van rajtad. Azzal dolgozunk, ami ebből a te életedben megjelenik, és ahhoz választjuk meg az eszközt is. Van, amikor mozgásra van szükség, máskor érintésre, pihenésre vagy éppen arra, hogy kimondhasd, ami foglalkoztat.

Amiből felépül

Amiből a Belső Hangolás felépül

Nőközpontú szemlélet

Nőként a testünk nem egy változatlan rendszer. A női ciklus és az életutunk különböző szakaszai önmagukban és egymással összefonódva is hatással vannak arra, hogyan érezzük magunkat a testünkben.

A közös munkában ennek is helye van – legyen szó ciklikusságról, várandósságról, gyermekágyról, anyaságról, életközépi változásokról vagy egyszerűen arról az élethelyzetről, amelyben most vagy.

Test és lelkiállapot

A testi és lelki folyamataink folyamatos kölcsönhatásban vannak. A tartós stressz megjelenhet testi feszültségként, miközben az is hatással lehet a közérzetünkre, ha fájdalommal, kimerültséggel vagy állandó fizikai terheléssel élünk.

A testen keresztül végzett munka ezért nálam nem kizárólag az izmokról szól. A jóga, a masszázs és a tudatos érintés segítségével a fizikai támogatás mellett teret adunk annak is, hogyan vagy közben te.

Testtudat

A testünk folyamatosan jelez, de a hétköznapokban könnyű ezeket a jelzéseket háttérbe szorítani. Éhség, fáradtság, feszülés, fájdalom, légzés, komfort vagy éppen az, hogy valamiből egyszerűen elég volt.

Arra invitállak, hogy egyre jobban megismerd a saját jelzéseidet. Nem azért, hogy mindent elemezz, hanem hogy könnyebb legyen észrevenned és értened, mire van szükséged, mi segíthet vissza a komfortos jóléthez.

Stressz és idegrendszeri szabályozás

A stressz az élet természetes része. A cél nem az, hogy soha ne legyünk feszültek, hanem hogy legyenek eszközeink a terhelés és a pihenés közötti váltások támogatására.

A légzés, a mozgás, a pihenés, a tudatos érintés és a testi érzetekre irányított figyelem mind helyet kaphatnak ebben. Nem egy állandóan nyugodt állapotot keresünk, hanem a rugalmasabb alkalmazkodást és visszarendeződést támogatjuk.

Kapcsolódás és együttműködés

A közös munka számomra partneri kapcsolat. Nem szeretném helyetted megmondani, mit kellene érezned vagy mire lenne szükséged. Én hozom a tudásomat, az eszközeimet és a teljes figyelmemet; te pedig saját magad ismeretét, tapasztalatait és választásait. Vagy ezeknek hiányában a belső igényt, hogy szeretnél ezekben elmélyülni.

Meghallgatlak, kérdezek, és a verbalitásnak ugyanúgy lehet helye, mint a mozgásnak vagy az érintésnek. A határaidat, döntéseidet és saját ritmusodat végig tiszteletben tartva dolgozunk együtt.

Következő lépés

Nézzük meg, honnan indulsz

Ha megszólít ez a szemlélet, arra hívlak, hogy innen már abból induljunk ki, ami téged foglalkoztat. A „Miben segíthetek?” oldalon élethelyzetek és igények mentén tudsz tovább tájékozódni, és megnézni, melyik lehetőség illeszkedhet hozzád.

Miben segíthetek? →
Toldi Andrea jóga a vízparton Toldi Andrea egy dombtetőn Toldi Andrea portréja Toldi Andrea Toldi Andrea Toldi Andrea jóga a vízparton Toldi Andrea egy dombtetőn Toldi Andrea portréja Toldi Andrea Toldi Andrea